Inter Club Ungheria

Navigáció az oldalon


Sziasztok,

2010. szeptember 11. szombat

A 2010-11-es szezon első nagyobb programja.

  • Őszi szurkolói torna selejtezője kora délutánig
  • INTER - UDINESE közös meccsnézés
Pontos időpontok, és helyszín hamarosan

Üdv:Gyuszi
20/2117557



Kedves klubtagok, Interesek, leendő klubtagok!

Sikeres szezont zártunk akárcsak szeretett csapatunk.

A csapat megnyert mindent, mi pedig közel 100 főre bővítettük a létszámunkat. A csapat összes hazai meccsén jelen voltunk, illetve a Bajnokok Ligájában csak Kazanyban nem voltunk ott. Egyetlen Inter Klubként jártunk Kievben és Moszkvában is.

Sok média megjelenésünk volt , szerepeltünk tvben, rádióban, újságokban, illetve sok sok internetes portálon is.

Büszkén mondhatjuk, hogy Olaszországban is jól cseng a név: Inter Club Ungheria.

A 2010/2011-es idényre most lehet jelentkezni tagnak. Az évzáró közgyűlés értelmében 12.000 HUF marad az éves tagdíj amit a klub számlájára kell befizetni legkésőbb augusztus 10-ig.

OTP Inter Szurkolói Klub 11742001-20057846

A belépési nyilatkozat innen letölthető

A klubtagok továbbra is kapják a központi ajándékokat, a kedvezményes vásárlást az Inter Storeban, kedvezményeket az utazások árából illetve kedvezményt a Fürge Nyuszi boltjaiban ( www.furgenyuszi.hu ) .

Újdonságként 10% kedvezményt kap minden klubtagunk az Intermánia szolgáltatásaiból is. (www.intermania.hu )

Várunk mindenkit nagy szeretettel a klubba, régieket újakat egyaránt.

Jelentkezés klubtagnak:

interclub@vipmail.hu

+3620 2857905

Üdvözlettel, Inter Club Ungheria elnöksége

www.interclubungheria.hu







Évzáró közgyűlés  és tripla parti


Szeretettel meghívunk minden kedves klubtagot és leendő klubtag Inter szurkolót szezonzáró programunkra!

Időpont: 2010. június 19. szombat 12:00 -  ...

Tervezett helyszín: Caffé GianMario, Budapest Bajcsy - Zsilinszky út 35.

Tervezett program:

13.30 Hollandia – Japan

15.30 Közgyűlés

17.00 Képvetítés a BL menetelésről,  a 2009-2010-es szezonról

18.00 Bayern – Inter BL döntő

20.30 Kamerun – Dánia

23.00 Irány az éjszaka valahova közösen

Meglepetésvendégek is várhatóak!

Mindenki megjelenésére számítunk!!!

A visszajelzéseket legkésőbb június 12-ig várjuk!

+3620/211-7557 vagy emailen

Üdv: ICU vezetőség






Sziasztok,

Újabb közös meccsnézés!

ROMA -INTER OLASZ KUPA DÖNTŐ

2010. május 5. 20:45

CAFFÉ GianMario


12 helyünk van!

20/211-7557

Üdv:

Gyuszi




Sziasztok,

Közös meccsnézés!

A következő napokban több fontos meccsünk nem kerül képernyőre hazai tv csatornán.

Viszont Marioéknál élőben, kivetítőn nézhetjük a meccseket!

2010. április 6. 18:30

CSZKA - INTER

2010. április 6. 20:45

Barcelona - Arsenal

Lehet jelentkezni

+3620 211 7557 ; email


Gyuszi





2010. március 24.  Inter -  Livorno

2010. március 31.  Inter - Cszka Moszkva

Lehet jelentkezni

+3620 211 7557 ; email


Gyuszi




Közös meccsnézés!


CHELSEA - INTER

2010. március 16. 20:45

Caffé GianMario




1-2 helyünk van még!

Aki szeretne jönni jelezze nekem: +3620 211 7557 ; email


Üdv: Gyuszi







Sziasztok,

 
Február 24-én szerdán Inter-Chelsea!
 
Aki nem utazik, illetve nem egyedül otthon a tv előtt akarja végigizgulni a meccset annak itt a lehetőség:
 
Szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy a meccs a rendkívül elterjedt DIGI Sporton lesz!!!
 
GianMario kávézó a VI. ker. Bajcsy-Zsilinszky út 35. alatt.  Klubkártyával 10% kedvezmény a fogyasztásból!  (Minimum 2 sör, vagy ennek megfelelő bármi, nem a Marioék kérése hanem az enyém, remélem nem gond!!!)
 
Kérlek benneteket, hogy legkésőbb február 16-án estig jelezze nekem az, aki menne!
 
A hely korlátozott, nekem pedig asztalt kell foglalnom! Ha valaki ez után szól akkor nem biztos, hogy lesz helye!!! Ha időben szóltok, akkor akár 20 főre is tudok foglalni, ha nem akkor csak azok mennek akik szóltak, a többiek meg megoldják máshol!!!
 
Köszönöm a figyelmet, várom a maileket, sms-eket, hívásokat!!!

A meccs előtt 2-3 nappal, illetve a meccsnapon már ne keressen senki, szívesen segítenék, hisz tudjátok, de már nem fogok tudni!
 
Üdv:
 
Pap Gyula
Inter Club Ungheria
 





Sziasztok

2010. február 10. szerda 21:00

Parma - Inter

Közös meccsnézés a GianMarioban!

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 35.

Üdv: Gyuszi






Sziasztok,

Kedves Inter – Milanra Utazók!

Íme a pontos program:

Indulás : 2010.01.22. 20 óra Budapest Felvonulási tér, Homokóra (találkozó 19.30)

21.00 Székesfehérvár Shell kút az M7-esen

22.30 Veszprém Autóbusz állomás

24.00 Körmend MOL kút


Akik vidéken szeretnének felszállni azok jelezzék ezt e-mailen.

Érkezés Milánóba a déli órákban a Stadionhoz, és egybõl Stadion túrára megyünk (A stadiontúra fakultatív, az ára 10-12,5 euro).

14.00 Indulás a szállodába IBIS Hotel Ca’Granda

Este közösen a két klub egy ivászatra, közös vacsorára megy, ennek a részleteit majd a buszon megbeszéljük, pontos indulás stb.

Reggel 7-10 óra között lehet reggelizni, 10 kor indul a busz a szálloda elöl.

11-13 között lesz a foci. Lesz olasz ellenfél is, illetve megpróbálunk kialakítani 3-4 csapatot és tartunk egy kis minitornát. A pálya mûfüves, nyitott, természetesen utána zuhany, öltözõ van.

A foci után a buszok visszamennek a stadionhoz és onnan már nem is mozdulnak.

20:45 INTER - MILAN


Este a tervezett visszaindulás 23.30.  Várható érkezés: hétfő 14:00


Tömegközlekedés:

  • Szálloda belváros : A 7-es villamossal lehet bemenni a kastélyhoz, onnan a Dóm tér egy rövid sétára van.
  • Belváros stadion:A 16-os villamossal lehet közlekedni. A végállomása a stadionnál van és a Dóm téren is megáll.


Napijegy: 3 euróba kerül és 24 órán át érvényes.

Minden mást a buszon megbeszélünk!

 

MÉG VAN SZABAD HELYÜNK!!!

További részletek itt!






Sziasztok


Közös meccsnézés!

Az ősz legfontosabb meccse, amin elválik lesz -e tavaszunk!


INTERNAZIONALE - RUBIN KAZAN

2009. december 9. szerda 20:00

GIANMARIO CAFFÉ

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 35.

Kérlek jelezzétek ha jöttök, mert korlátozott a hely! (20/211-7557)

Üdv:

Gyuszi



Sziasztok

INTER CLUB UNGHERIA AZ INTER.IT-n

 

A mai napon egy nagyon nagy megtiszteltetés érte a klubunkat.
Egy hír került fel az Inter hivatalos oldalára, arról hogy klubunk
november első hetében elutazott Kievbe illetve az Inter – Roma meccsre.
Hatalmas öröm számunkra, hogy figyelemmel kísérik amit teszünk és
elismerik klubunk munkáját. Aki velünk tart Milánóba és sárga Inter
Club Ungheriás kabátban mászkál a San Siro környékén az büszke
lehet rá, hogy közénk tartozik.

Az olasz cikk az alábbi szöveg alapján készült, de nem szó
szerint ezt jelenti:

Egy hét az Inter körül..
 

Hétfő este vonattal indultunk útnak a több mint 26 órás turának,
azzal a kétellyel, hogy vajon lesz-e meccs, illetve ha lesz meccs akkor
beengednek-e minket.

Kiev, a város, az egész közeg, mint egy
időutazás. Magyarországról jönnek a hírek, hogy úgy tűnik lesz
meccs és maszkban beengedik a nézőket. A nagy rivális Barcelona
döntetlent játszik Kazanyban, így ha nyerünk élre állunk. A stadion
nagyon kicsi, és a vendégszektorban szinte csak keleti interesek vannak,
zászlónkat felemeljük és a tv csatornák segítségével zászlónk
bejárja Európát. 

Nagyon izgalmas a meccs, és fantasztikus az ünneplés
a végén a csapattal együtt. Ezért bizony 46 órát is vonatoztunk
volna, vagyis vonatozunk is mert haza is kell mennünk, ami péntek délre
sikerül is. Péntek este viszont már indulunk is busszal tovább az év
egyik nagy útjára az Inter – Romára. Egy teljes busszal vagyunk jelen,
kiosztásra kerülnek az ajándékok is, így egyen kabátban tekintjük
meg a meccset. A győzelem nem sikerül, de nagyon jó élményekkel
távozunk. 52 óra vonaton 32 óra buszon Hajrá Inter örökre!!!



Íme a link:
http://www.inter.it/aas/news/reader?N=46418&L=it&CAT=10

Inter Club Ungheria


Sziasztok

 BARCELONA - INTERNAZIONALE

Közös meccsnézés!

2009. november 24. kedd


Helyszín: GianMario Caffé, Budapest  Bajcsy Zsillinszky utca (az Arany János utca és a Nyugati között félúton)

20:00-tól érkezés

Most is lehetőség van rá, hogy a koraesti keleti derbyt is megtekintsük!

18:30  Kazan - Kiev

Kérlek jelezzétek nekem emailben

vagy telefonon: 20/211-7557 , hogy hányan jöttök, mert fontos az asztalfoglalásnál!

Üdv:

Gyuszi



Hírek 2009. szeptember

Sziasztok

INTERNAZIONALE - BARCELONA  illetve LIVERPOOL - DEBRECEN


Közös meccsnézés a GianMario kávézóban!

Azoknak. akik nem utaznak sem Milanóba sem Liverpoolba!

Azoknak, akik szeretnék a két meccset egyszerre nézni!

Azoknak, akik élőben szeretnék végigizgulni az IBRA ETO'O párharcot!


Marioék igérték, hogy két kivetítőn egymás mellett lehet majd náluk nézni a két meccset.

Helyszín: GianMario Caffé, Budapest  Bajcsy Zsillinszky utca (az Arany János utca és a Nyugati között félúton)


Akit érdekel a dolog,  kérlek vasárnap estig jelezze nekem sms-ben a létszámot!!!

20/211-7557

Üdv:

Gyuszi



Hírek 2009. augusztus

Sziasztok

Hosszú nyári szünet után újra indul a szezon, az élet a klubban illetve itt a honlapon is.

Szeretnénk megkérni minden régi és új klubtagunkat, hogy amennyiben teheti mihamarabb utalja át az éves klubtagdíjat.  Bankszámlaszám és részletek itt.

Egy kis ízelítő az idei évi központi ajándékokból:

Klubkártya, poszter, kitűző, sál. táska,

Előfordulhat, hogy tavalyi évben technikai és szervezési okok miatt valaki még nem kapta meg minden ajándékát. Kérlek aki így járt jelezze azt nekem  mihamarabb emailben.

Köszönettel:

Gyuszi



Hírek 2009. május


Sziasztok,

Idén is lehetőség van bérlet vásárlásra. Aki bérletethez szeretne jutni a segítségünkkel, az jelezze július 24-ig nekünk az alábbi  elérhetőségeken:

Íme az árak:

második gyűrű piros, narancs 362 euro

második gyűrű zöld (NORD)  191 euro

harmadik gyűrű piros 145 euro


Séra Attila
+3620 2857905
interclub@vipmail.hu





Sziasztok,

Közös meccsnézés, közös ünnep?

2009. május 17. vasárnap 20:00

INTERNAZIONALE - SIENA

helyszín: Caffé GianMario

A srácok kinyítják vasárnap este a helyet, ha leszünk elegen. Drukkoljuk ki a győzelmet, a 17. Scudetto-t egy hamisíthatatlan olasz kávézóban, és ünnepeljünk együtt!!! Aki volt már az tudja milyen hangulatos a hely és milyen jófejek a tulajok!

PÉNTEKIG JELEZZETEK!!! (szólnunk kell a srácoknak)

Levlista, email,

Vagy Tel: 20/211-7557 (sms, név hány fő elég)

Üdv: Gyuszi


Hírek 2009. április


Sziasztok,


Közös meccsnézések!


2009. április 23. csütörtök 20:30 Inter-Sampdoria

Helyszín: Caffé GianMario (Bajcsy Zsilinszky utca, az Arany János
utcai metrótól balra a Nyugati felé a Boxutca oldalában)

Találkozó: 20:00

2009. április 26. vasárnap 20:00 Kanada-Magyarország ill. 20:30 Napoli-
Inter

Helyszín: 53-as presszó

(4-6-os Király utcai megállója)

Egyik tévén nézzük a bajnokit, a másikon rá-rá pillantunk a jéghoki meccsre, mint a múltkor az Atleticonál)

Találkozó: 19:30

Gyertek minél többen!!!

Üdv: Gyuszi





Sziasztok,
 

Szeghalmi klubhétvége!

 2009. április 17-19.

 Szeretettel várunk benneteket egy kis kikapcsolódásra a Sárrét fővárosába!

  A programból:

  • Érkezés Szeghalomba pénteken az esti órákban (21:00-körül)
  • Szombat reggel hajnali ébresztő friss kávéval és házi pálinkával.
  • Ezt követően levágunk egy malacot, feldolgozzuk húsát, reggelire elfogyasszuk friss vérét!
  • Várhatóan ebédre véget ér a disznótoros mulatság. Ebédet követően kicsi szieszta, majd meglátogatjuk a helyi sporttelepet. Itt megtekintjük a Szeghalom - Mezőkovácsháza megye 1-es alsóházi rangadót.
  • A meccs után ráhangolódunk az esti rangadóra. Juventus – Internazionale olasz bajnoki Derby megtekintése. Ezt követően egy kis buli, majd irány haza.
  • Másnap ebéd után indulás haza, illetve vissza Budapestre.

 Korlátozott a hely amit biztosítani tudok, de 1-2 szabad hely még van. Keressetek nyugodtan (20-211-7557)!

 Mindenki hozzon „játszós” ruhát, mert aktív jelenlétre számítunk a disznótornál!

Üdv: Gyuszi 


Sziasztok,

 

Először is rendben megérkeztünk Udineből. Sajnos a technikai feltételek hiánya és a fáradtság miatt egy kicsit csúszott a honlap frissítése. A tegnapi meg a mai napon a hétvége minden fontos eseménye felkerül az oldalra.

Kezdjük egy kis élménybeszámolóval:

Vasárnap reggel 6-an vágtunk neki az Udinei túrának. Ezúttal Szlovénia felé vettük az irányt, végig autópályán Triestnél értük el Olaszországot, innen már csak 60 km várt ránk Udinéig. Minden rendben volt az úton, sűrűn álltunk meg a benzinkutakon, ahol feltöltöttük sörkészletünket. Fél három magasságában értünk a Friulihoz. Mivel a hazai kanyarba nem volt kedvünk menni, a vendégbe meg nem lehetett jegyet venni, így maradt a nem túl olcsó 50 eurós jegy az oldallelátóra. A meccs előtt meglátogattuk a helyi bevásárlóközpontot, közben jöttek a hírek otthonról, hogy a Chievo vezet Torinoban. Még jobb lett a kedvünk, és akkor sem voltunk szomorúak, amikor megtudtuk, hogy döntetlen lett a vége. Ezt követően viszont nem sok okunk volt az örömre. Hatalmas felhők jöttek, villámlás, mennydörgés, szakadó eső! Mindez másfél órával a meccs előtt, egy olyan stadion lábánál, ami nem fedett. Szerencsénkre az eső elállt és elfoglaltuk helyünket a stadion I szektorában. Az élmény, a hangulat nagyszerű volt, a meccs viszont szörnyű. Egy indiszponált, kapura szinte teljesen veszélytelen Inter-t láthattunk szinte végig. Kb. három kaput eltaláló lövése volt a csapatunknak egész meccsen. Hatalmas mázlival, Isla segítségével végül sikerült elhozni a három pontot a Friuliból. A gólnál nem is nagyon tudtam örülni. Pont egyvonalban ültünk az ötös vonallal, és egy kicsit lemaradtam az akcióról. Már csak akkor eszméltem amikor Vieira-nál volt a labda kb. 3 méterrel az utolsó védő vonala mögött, így azt hittem hatalmas lest engedett el a partjelző. Szerencsére csak Én láttam rosszul.

A meccs után a többiek vásároltak még egy két szuvenírt, és elindultunk haza. A visszaút is zökkenőmentes volt, fél négy körül Pesten voltunk. Két óra alvás után a reggeli hírekben megdöbbenve halottuk, hogy mi történt Olaszország Abruzzo tartományában. Bár nagyon messze voltunk az esettől, illetve a földrengés idejében már hazánkban jártunk, akkor is szörnyű ez a tragédia. 

Üdv: Gyuszi


Sziasztok,
 

Holnap utazunk Udine-be!

 

UDINESE-INTER vasárnap 19:00

 

 Felszabadult 1-2 hely a mikrobuszban! Akinek van kedve így velünk tarthat!

Indulás 07:30-kor Budapestről, vissza közvetlenül a meccs után. Érkezés haza hétfő hajnalban.

 

Útiköltség: 10.000 HUF  Belépő 40 Euró

 

Hívj ha érdekel: 20/211-7557

 

Üdv: Gyuszi




Hírek 2009. március


SZIASZTOK,

NÉZZÜK EGYÜTT A MAGYARORSZÁG-MÁLTA VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐT!

2009. április 1. szerda

Kérlek jelezzen aki jönni szeretne péntek 17:00-ig. Én megveszem a jegyeket péntek este. 1.200 Ft-osban gondolkodtam, ha netán már nem lenne akkor max a 2.000-es.

A meccs előtt pedig elszámolunk :-)

e-mail

tel: 20/211-7557

Üdv:

Gyuszi






2009. 03. 16.

A mai napon megszületett SÉRA ANNA JÁZMIN!

2500 grammal és 48 centivel született meg az első ICU kisbaba.

Édesapja Séra Attila klubunk elnöke, kersztapja pedig jómagam.

Anna Jázmin, és Anna is jól vannak.

Mindannyiunk nevében kivánok jó egészséget Jázminnak, Annának és Attilának

Üdv:

Gyuszi

Fotók a Babáról a képre kattintva!







Sziasztok,


2009. március 11. szerda 20:45

Manchester United - Internazionale

KÖZÖS MECCSNÉZÉS!!!

Helyszín: CAFFÉ GIANMARIO

Budapest, Bajcsy Zsilinszky út 35.

Megközelítés: Arany János úti metrómegállótól, az út túloldalán balra kell elindulni, kb. 100-150 méter séta. A nyugatitól a Bajcsy út jobb oldalán kell elindulni a Deák tér felé, innen is kb. 5 perc.

A kávézót pár hónapja nyitotta két Interes olasz srác. Nagyon szívesen láttak ma, leültem velük dumálni egy kicsit. Gyerekcipőben jár még a presszó, de nagyon kultúrált, hangulatos és füstmentes. Csapolt sörük nincs, viszont lehet kapni kisüveges Nastro Azzorrot, meg Birra Morettit 520-ért.

Akinek van kedve velünk és többek között Nacsa Olivérrel kidrukkolni az Inter továbbjutását az szerda 11-ig jelezze nekem, mert szólnom kell, hogy hányan mennénk.

Jelezz ha jössz:

tel: 20/211-7557
Email ,  fórum , Levlista


Üdv:

Gyuszi






Sziasztok,

Közös meccsnézések!!!

2009. március 1. vasárnap 20:30 Inter-Roma

helye: 53-as presszó, a 4-6-os király utcai megállójánál.


2009. március 4. szerda 20:45 Samdoria-Inter

helye: Crazy café, VI. Jókai utca 30.

Ne maradj otthon, nézzük együtt!!!

Jelezz ha jössz:

tel: 20/211-7557
Email ,  fórum , Levlista

Üdv: Gyuszi




Hírek 2009. február

Sziasztok,


KÖZÖS MECCSNÉZÉS!!!

 

Internazionale-Manchaster United  

 

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő!

 

2009. február 24. kedd 20:00  BACCARA SÖRÖZŐ (a mikulás buli helyszíne)

CRAZY CAFÉ

http://www.crazycafe.hu/

3 percre a nyugatitól!

1065 Budapest, Jókai utca 30.

19:30-tól ott vagyunk!!!

 

Gyertek minél többen!!!

Üdv: 

Gyuszi









Sziasztok,

 

Összefoglaló a milanói Derbyről!

 

2009. február 14-én pontban 20:00-kor indult el az Orangeways Budapest-Milanó különjárata a Felvonulási térről. Székesfehérváron, Veszprémben és Körmenden csatlakoztak hozzánk szurkolótársaink.

 

Veszprémben ezúttal két megállót iktatunk be. Sportbaráti kötelezettségünk volt, hogy egy pár perc erejéig megemlékezzünk, Marian Cozma-ról az MKB Veszprém román válogatott, KEK győztes, magyar bajnok és kupagyőztes, fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt beállósáról. Virágot, mécsest illetve egy Inter-es sálat helyeztünk el a Veszprém Aréna előtt.

 

Utunkat tovább folytatunk Milanó felé. Elsősorban Tímár Ricsi barátunk jóvoltából remek hangulatban és gyorsan telt a hosszú út. A buszon körülbelül fele-fele arányban ültek a két csapat szurkolói. Együtt iszogattunk, beszélgetünk énekeltünk békés hangulatban.


Vasárnap délben érkeztünk az Ibis-hez. Előtte tettünk egy próbát a bevásárlóközpontnál, de vasárnap révén üres kézzel tértünk vissza a buszhoz. Rendben elfoglalta mindenki a szobáját  és szálloda előcsarnokában mindenki megkapta az esti meccsre a jegyét. Itt találkoztunk Attiláékkal, akik repülővel utaztak és már szombat reggel egy nagyobb csoporttal milanóban voltak.

 

A délután városnézéssel és vásárlással telt, majd amikor már lejártuk a lábunkat csatlakoztunk Attiláékhoz akik egy angol kocsmában nézték a Roma bergamói szenvedését.

 

Délután 6 körül indultunk a stadionhoz. Remek hangulat, hatalmas tömeg volt a Meazza előtt és a Stadio-ban is. A csoport nagy része a Milan ultrák felőli hosszanti oldal 3. gyűrűjén ült. Kicsit zavaró volt,  hogy a Nord-ot nem nagyon hallottuk, mert messze voltunk. Azonban mindenért kárpótolt hogy nagyon szép koreográfiát láthattunk az északi kanyartól.  A meccs előtt volt egy kis balhé a Süd alsó karéján lévő Interesek és a  Milan tábor néhány tagja között.

 


A meccs első pár perce nem a szánk íze szerint alakult. Nagyon nyomtak a Rossonerik. Majd jött Sztanko, aki Cambiasso remek passza után várt-várt és még tovább várt, de mire???  Az első félidő további részében nagy fölénybe kerültünk, ami Adri fejes-kezese majd Sztanko szép kapásgólja után gólokban is megmutatkozott. A 2. félidő legelején Adriano használhatta volna ki a milan védelem sokadik hibáját, nem tette így a nem dőlt el a meccs. Ezt követően is voltak helyzeteink, de a milannak is. A kuzinok egy szép támadás végén Pato révén szépítettek. Egyenlíteni is sikerült nekik talán Inzaghi élete legnagyobb góljával, de Pippo szokás szerint lesen volt. Az egy gólos előnyünket végül Julio Cesarnak köszönhetően sikerült megtartanunk.


Nagyon jó meccs volt, ha mindkét csapat belövi a 100%-os ziccereit akkor hasonlót láthatunk, volna mint 2006 őszén.

Meccset követően kettéváltunk Attiláéktól, s visszamentünk a szállodába piheni. Reggeli után irány a stadion, ahol szinte mindenki velünk tartott a stadiontúrára illetve a múzeumba. A Store-ban még mindenki elkölthetett néhány eurót, majd indultunk haza, vagyis csak indultunk volna.

 

A buszparkolónál a stadiontúra alatt ránk zárták a sorompót. Ezzel indulás előtt szembesültünk. Kb félóra után 5 euró ellenében sikerült kijutnunk a parkolóból.

 

A visszaút során bevásárlóközpontot vadásztunk az autópálya mellett, amit végül Verona-nál meg is találtunk. Egy háromnegyed órás pihenés, bevásárlás után folytattunk utunkat. Az olasz-osztrák határnál hatalmas hó falakkal találkoztunk, szerencsére az út száraz volt, egy jó pár nappal ezelőtti nagy havazás nyomai voltak csak  a szalagkorlát mellett.

 

Pár perccel éjfél előtt értünk kishazánkba. Körmenden, Veszprémben, majd Székesfehérváron megálltunk letenni a vidéki utasainkat. Már-már szokás szerint sűrű havazásban értünk Budapestre pár perccel 3 óra után.

 

Reméljük hogy mindenki nagyon jól érezte magát és felejthetetlen élményeket jelentett az út.

 

Üdv: Gyuszi

A képek az útról:




Hírek 2009. január


Sziasztok!

Meghívó a DEBRECENI klubnapra!

2009. február 7.

Részletek

Üdv: Gyuszi




Kedves Látogató!
 

Honlapunk csomagköltöztetésen ment át az elmúlt 2 hétben. Emiatt sajnos a frissítések elmaradtak. Mai naptól igyekszünk  újra naprakészek lenni.
 

Üdv: ICU





Sziasztok,

Újra egy remek túrán vagyunk túl. Január 13-án ketten kiutaztunk a Genoa elleni kupameccsre. Felejthetetlen élmény volt. Fillérekért kaptunk jegyet alsógyűrű oldallelátóra. Közzel a felezővonalhoz az 5. sorból tekintettük meg a hosszúra nyúlt meccset. A kezdősípszó előtt elhelyeztük molinónkat a kivetítő alá, közzel a máltai klubzászló mellé. Az már nem újdonság, hogy az olaszoknak leesett az álluk amikor a sálunkkal készítettünk fényképet. Pár ezren voltak a Meazzaban, ez a két elvakult meg ideutazik több ezer kilométerről kb. ezt gondolhatták. Nagyon jó meccs volt, és felejthetetlen élmény.

Képek

FORZA INTER!

Üdv: Gyuszi


Hírek 2008. december



SZIASZTOK!!!

2008. december 21. vasárnap

Karácsonyi Labdarúgó Kupa

Találkozó: A  TIPPMIX ARÉNA-nál 9:30-kor

részletek:

Helyszín: TIPPMIX FUTBALLARÉNA XI. KER. FEHÉRVÁRI ÚT 120.
(Fehérvári út - Galvani út sarok, villamossal az Andor utcai
villamosmegálló).
Időpont: 2008-XII-21 (vasárnap). 10.00 óra (Legkésőbb 9.45-re kérjük a
csapatok érkezését!)
Csapatok: 5+1 (egy csapatban maximum 10 játékos lehet)
Játékidő: 2 X 14 perc (a jelentkező csapatok számától függően
változhat)
Pálya: Műfüves, vonalas, kézilabdakapus és sátras
Nevezési díj: 14.000 Ft / csapat. (bírói díjat már tartalmazza)
Az első három helyezett díjazott.
8 csapat ill. több esetén: Kupa, érmek, pezsgő és a győztes csapat
számára lasergame játék részvétel.
8 csapatnál kevesebb létszám esetén: Kupa, pezsgő, és a győztesnek
lasergame játék részvétel.

Jelentkezni lehet:
- E-mailen: hbf...@freemail.hu
- Telefonon: Bede Viktor: 06-30-317-32-22, Szabó Bence:
06-20-998-31-78
- A helyszínen (Fehérvári út 120)

A jelentkezéshez kell:
- Csapatnév
- Csapattagok nevei, születési dátuma
- Csapatkapitány elérhetősége
- 7.000 Ft előleg (december 15-ig)
- 7.000 Ft hátralék (december 21-én a helyszínen)
Természetesen december 15-ig egy összegben is be lehet fizetni a
nevezési díjat.

Csak azok a csapatok vehetnek részt a tornán, amelyek a jelentkezés
feltételeit teljesítik.

Minden jelentkezőnek kötelessége a sportszerű magatartás!
Sportszerűtlen magatartást piros lappal vagy a csapat kizárásával
büntetjük!

Mindenkinek kellemes sportolást kíván a HBF csapat!

TÁMOGATÓNK: WWW.LASERGAME.HU
HONLAPUNK: WWW.HBFOCI.EXTRA.HU






Sajnos az elmúlt héten technikai problémák adódtak oldalunkon. Emiatt nem frissült semmi a honlapon. A közben megoldódott problémáért elnézést. További jó böngészést kívánunk nektek!
 

Üdv:

Gyuszi


Hírek 2008. november


SZIASZTOK!!!

2008. november 17-én szombat este 20:30-tól PALERMO-INTER

Közös meccsnézést tervezünk a CHAMPS-be.

Én sajnos vidéken leszek, de Attila és Festa biztos megy.

Akit érdekel, kérem jelezze legkésőbb szombat 12:00-ig, hogy jön az asztalfoglalás miatt.

Sms/tel.: 20/211-7557
email
fórum
levelező lista

Üdv: Gyuszi

Hírek 2008. október

Kedves Klubtagok, Kedves Volt Klubtagok és Kedves Leendő Klubtagok!  

 

2006 augusztusában hoztuk létre a klubot, tehát most kezdjük a harmadik szezonunkat. Engedjetek meg egy kis értékelést nekem. Kezdeném a pozitívumokkal a 2 év alatt összesen 70 ember gondolta úgy, hogy befizeti a tagdíjat és részese lesz a klubnak, vannak olyanok, akik első naptól kezdve tagok, vannak, akik csak egy szezonon át voltak tagjaink, van, aki újra belépett, szóval rengeteg példa van előttünk. Úgy gondolom, hogy ez a létszám nagyon szép, szóval erre büszkék lehetünk. Arra is, hogy rengeteg mérkőzésen ott vagyunk.

Amióta a klub létezik minden fontosabb eseményen ott voltunk, hol kisebb, hol nagyobb létszámban. Ott voltunk a kupagyőzelmen, a szuperkupán, a bajnokavatón, a centenáriumon, az összes BL meccsen, aminek tétje volt, idegenben is, a nyári foci kupán, erre is büszkék lehetünk. Arra is, hogy Magyarországon csak nekünk van hivatalosan működő klubunk.

A tegnapi napon mindenkinek elpostáztuk a 2008-09-es ajándékok első részét . Egy posztert, egy irattartót, egy tornazsákot, egy kitűzőt illetve a klubkártyát, amivel az Inter Store-ban 15% kedvezménnyel tudtok vásárolni. Mindenki fog még kapni egy baseball sapkát illetve egy Inter Clubos bögrét.

Mivel a sapkát illetve a bögrét nagyon nehéz postán elküldeni, ezért szeretettel meghívunk mindenkit december 6 szombat estére, Budapestre egy később pontosított helyre, ahol 18 órától Inter Mikulás partyt tartunk, majd este 20.30-tól együtt megnézzük a Lazio – Inter mérkőzést. Az ajándékokat csak itt a helyszínen lehet átvenni.  Direkt szombatra tettük a találkozót, hogy a vidékiek is megtudják oldani, akinek szállásra van szüksége abban is segítünk, szeretnénk ha minden klubtag eljönne és részt venne az eseményen. Várjuk az ötleteket akár a helyszínnel, akár a megvalósítással kapcsolatban. Természetesen nem csak klubtagokat várunk. Én személy szerint annyit megígérhetek, hogy a Soproni sörgyártól hozok annyi sört, hogy mindenki annyit ihat amennyi, csak beléfér.  

Még engedjetek meg néhány szót az utazásokról:

  • November 22 Inter – Juve – van még hely a buszokon senki nem késett le semmit 46.666 HUF, klubtagoknak 42.222 HUF az utazás, szállás, reggeli és a belépő.
  • A repülős utakra is tudtok jelentkezni (Udine, Napoli, Chievo)
  • Október 26  Inter – Genoa – itt is van még 2 helyünk 33.333 HUF itt is utazás, szállás, reggeli és belépő  

Jelentkezni az ismert e-mail címen: interclub@vipmail.hu vagy  0630 4573111

Természetesen az Inter Mikulásra minden kedves nem klubtag Inter szurkolót, barátot, rokont, ismerőst sok sok szeretettel várunk. Klubtagokhoz egy külön kérés aki eddig rejtegette a férjét, feleségét, barátnőjét – kéretik őt is hozni a mikulás partyra.  :)    

Üdvözlettel,   Séra Attila – egy Interes a sok közül







Ciao,

Egy kis érdekesség: A klub centenáriumi évében a Claudio Mighetti Miami-i társklubunk titkára egy különös módját választotta a klub iránti tiszteletének kifejezésére.

 

Autójának egy különleges rendszámot készítetett. Mindenről képek a klub hivatalos honlapján: 

http://www.inter.it/aas/news/reader?N=29998&L=en&CAT=10

Üdv: 

Gyuszi


Hírek 2008. szeptember


Ciao Mindenki!!!
 

2008. Szeptember 20-21. szombat-vasárnap


ICU klubhétvége Győrben

Szombaton buli Attiláéknál az Offside Pubban. Karaoke, buli hajnalig. Másnap délelőtt szabadprogram, majd kitaláljuk mivel üssük el az időt. Délután Torino – Inter rangadó! Meccs után indulás haza.
 

Aki szeretne jönni, jelezze nekem jövő hét közepéig tel: 20/211-75-57  v. email

Köszönettel: Gyuszi




JÁTÉK!!!

Sziasztok,

 

Szeretnék egy új játékot indítani a fórumon! Minden héten tippelhettek az aktuális Serie-a forduló meccseire. A tippeket összesítem és a legtöbb azonos tippből válogatva játszunk valamilyen sportfogadáson. Én finanszírozom a közös játékot, az esetleges nyeremények felét pedig a klubszámlára utalom, növelve a tőkénket! Hogy ne csak a klub járjon jól a szezon végén a legtöbb jó tippet leadó klubtag kap tőlem egy kevésbé értékes de annál szebb Interes dolgot! Természetesen ha sokat nyerünk akkor az ajándék is értékesebb lesz!

 

Gyertek minél többen a FÓRUMRA!

 Köszi: Gyuszi




 
Kérés!!!


Sziasztok,

Egyik kedves kolleganőm kedves lánya 2. kedvenc országunk turizmusáról írja szakdolgozatát. Beszúrom ide kolleganőm kérését: 

„Aki szereti Olaszországot, járt is ott, s hajlandó  segíteni a lányom szakdolgozatának  elkészítésében legyen kedves kitölteni az alábbi kérdőívet /kérdőíveket/, s címemre legyetek szívesek visszaküldeni.

Segítségeteket köszönöm!”

A linkek:

Észak- és közép Olaszorszországban jártaknak

Dél-Olaszországban jártaknak

 

Kb. 5 perc kitölteni a kérdőíveket, megköszönném ha tudnátok segíteni! A kitöltött kérdőíveket  küldjétek vissza nekem  e-mailen!

Üdv: Gyuszi






Hírek 2008. július


II. ICU közös nyaralás Gyomaendrőd

2008. július 25-27

http://www.pajerkemping.hu

2 éjszaka a holt körös partján.

A programokból:

Strandolás, kajakozás, strandröplabda, strandfoci, sörözgetés, főzés (pl. tárcsás hús, bográcsozás, szalonnasütés), 2 nap aktív pihenés stb…

Az árak nagyon kedvezőek, de csak azután tudjuk pontosan kikalkulálni, amikor látjuk a pontos létszámot.

Amivel mindenképp számolni kell: 300 Ft/Fő/nap idegenforgalmi adó, 750 Ft/fő/nap szállásdíj az összesen 1050 Ft.  Plusz a bungaló vagy a faház ára ami kb. 800-1000 Ft/nap/fő

Én viszek sátrat amit nagyon kedvezményes áron felállíthatunk, ez is költségcsökkentő, aki szeret kempingezni az aludhat ott is esetleg.

NAGYON FONTOS LENNE HOGY MINDENKI AKI SZERETNE JÖNNI AKÁR 1 ÉSZAKÁRA IS AZ JELEZZE LEGKÉSŐBB JÚNIUS 20-ig!!!

Jelezzetek bármelyik fórumon vagy az email címemre:  email 

Megközelítés:

Budapestről szinte óránként jönnek vonatok Békés megye északi csücskében található Gyomára

Utolsó vonat pénteken: 19:45 kor a keletiből  ami 21:50-re  Gyomán van.

Autóval a 4-es főúton végig és még mielőtt elérnétek a város táblát jobbra lesz egy bekötő út a kempinghez.

Debrecenből 18:30 kor és 19:08 kor indul vonat Szolnoki csatlakozással szintén 21:50 re lehet leérni.


Természetesen a vonattal érkezők elé kimegyünk kocsival a vasútállomásra.

GYERTEK MINÉL TÖBBEN!!!!! TAVALY IS NAGYON KIRÁLY VOLT!!!!



Hírek 2008. június



2007-08 szezonzáró közgyűlés


Néhány mondatban szeretnénk tájékoztatni Titeket a június 28-i közgyűlésen történtekről:

Elsőként értékeltük a legutóbbi 1 évet. Rengeteg dolog történt velünk az Inter centenáriumi évében, jó és rossz egyaránt. Volt néhány nagyon sikeres utunk (centenáriumi hétvége, Juventus-túra 130 emberrel) de volt néhány csalódást keltő kiruccanás is (Liverpool elleni visszavágó, tavaszi milánói derbi) ahová senki vagy csak 1-2 ember utazott. 

Voltak sikeres kezdeményezések, részt vett a klub a Riminiben rendezett centenáriumi focitornán egyetlen nem olasz csapatként(!), találtunk új törzshelyet ahol összejöhetünk, de sajnos rengeteg dolog érdektelenségbe fulladt. Ezek közé tartozik többek közt a Jorky csúcskísérlet vagy a pécsi Borsodi tornára való utazás. Ez utóbbiak igen elkeserítenek minket, de továbbra is próbálunk kicsit nagyobb aktivitásra rávenni mindenkit.

 

Szó esett természetesen a tagdíjról is, és a következő döntés született. Jövőre két fajta tagság lesz, úgy mint KIEMELT TAG és RENDES TAG.

Aki KIEMELT TAGként szeretne a jövőben közénk tartozni, annak 12.000.- forintot (mint előző évben, tehát nem emelkedett az összeg) kell fizetnie. Ezért járnak természetesen az Inter központi klubjának ajándékai, az Inter Club Ungheria ajándéka (erről kicsit később), 10% kedvezmény az utazásokból, 20% kedvezmény a FürgeNyuszi Sportboltjában illetve a San Siro Store-ban a klubkártya fejében ugyancsak a 15% kedvezmény.

Egy kis izelítő a jövő évi központi ajándékokból:

A RENDES TAGok által fizetendő tagdíj 5.000.- forint, amiért járnak az Inter központi klubjának ajándékai valamint a klubkártyával igénybe vehetik a San Siro Storeban a 15% kedvezményt.

A tagdíjak befizetési határideje: 2008. augusztus 31.

A klub bankszámlaszáma: 11742001-20057846

Akinek lehetősége van az kérjük utalja el az összeget minél előbb. KIEMELT TAGoknak lehetőséget biztosítunk két részletben történő fizetésre, de tőlük is kérjük augusztus 31-ig a tagdíj 50%-ának befizetését.

 

Kicsit változott a klub alapszabálya is a hatályos törvényeknek megfelelően. Elsőként a székhely kérdésében kellett dönteni, hiszen az előző cím a Ráday utca volt (Fogadó) ami ugye sajnos már nem üzemel. A klub új székhelye: 1093 Budapest, Lónyai utca 3.

Személyi kérdésekben is vannak változások. A jelenlegi törvények szerint a klubnak 3 tagú elnöksége kell legyen és egy hasonló létszámú ellenőrző bizottság szükségeltetik a hivatalos működéshez. Íme a nevek:

Elnök: Séra Attila

Alelnök: Pap Gyula

Elnökségi tag: Szupkai Gábor

 

Ellenőrző bizottság:

Héver Tamás
Lakatos Péter
Szpisják Tibor
 

Az Inter Club Ungheria idei ajándéktárgyáról is esett néhány szó, de végleges döntés nem született. Ebben a kérdésben még várunk ötleteket. Ami eddig érdemleges ötlet volt: bögre, söröskorsó.

Felmerült a bérletvásárlás is témaként, ami ugye garantálná a belépést minden hazai mérkőzésre, és elővételi lehetőséget nyújtana a Bajnokok Ligája mérkőzéseken is jegyvásárlásra. Erről a részleteket Séra Attila már elküldte. További kérdésekkel bátran forduljatok hozzá.

 

A közös nyaralás pontos dátumát is meghatároztuk. 2008. július 25-27-ig pihenhetünk együtt Gyomaendrődön. Pontos részletek hamarosan.





Bérletvásárlás:

Aki szeretne bérletet vásárolni annak segítünk.

Íme az árak:

  • SECONDO ROSSO/ARANCIO: 90.000 HUF
  • SECONDO VERDE/BLU: 50.000 HUF – ez a Nord ajánlott! :)
  • TERZO ROSSO: 36.000 HUF,
  • TERZO VERDE/BLU: 34.000 HUF – nem ajánlom + 2.000 Ft sokkal jobb hely. 

Akit komolyan érdekel hívjon vagy írjon, természetesen akinek lesz bérlete az utazásoknál rá egy másik ár fog vonatkozni, hiszen neki nem kell jegy árat fizetnie.

 

Séra Attila: email  tel:30/457-3111






Centenáriumi emlékkönyv

 

Megkaptuk a választ a centenáriumi emlékkönyv megrendelésével kapcsolatban. Sajnos rajtunk kívül álló okokból rendelésünket nem tudták teljesíteni. Egy kicsit késve tudtuk csak megrendelni (május elején-közepén) mivel lassan jött össze az elegendő létszám. Az olaszországi nagy érdeklődés miatt sajnos mi már nem kaphatunk a könyvből ugyanis elfogyott. Az átutalt pénzeket a napokban visszakapjuk, amit természetesen azonnal visszautalunk nektek. Aki esetleg szeretné, hogy a 2008-09-es tagdíjra fordítsuk a visszakapott pénzét az jelezze nekem és a közvetlen a klub bankszámlájára utalom a pénzt.

Üdv:

Gyuszi





CIAO,

2008. június 28. szombat

16:00-17:00   FOCI  Vasas műfüves pálya (14-es vill., 105-ös busz), ahol a III. Alaitner volt. Találkozó fél négykor a bejáratnál. Gyertek minél többen!

18:30-tól közgyűlés a CHAMPIONSBEN






Ciao,

2008. június 9. hétfő  közös meccsnézés a Championsben.

  • 18:00 Románia – Franciaország
  • 20:30 Olaszország – Hollandia






Kedves klubtagok, érdeklődök.

Véget ért a 2007-08-as klubszezon. Mindannyiunk nagy örömére kedvenc csapatunk begyűjtötte 16. olasz bajnoki címét. Ennek ellenére a centenáriumi évünk első fele nem sikerült túl fényesre. Korai búcsú a bajnokok ligájától, gyengébb tavaszi forma a bajnokságban, vereség az olasz kupa döntőben az utóbbi évek legnagyobb riválisától. E sorok születésekor már nem Roberto Mancini csapatunk vezetőedzője.

 

Tehát véget ért a klubszezon, de még nem köszöntött be az ilyenkor szokásos uborkaszezon. Előttünk áll a labdarugó Európa bajnokság és az izgalmasnak ígérkező átigazolási szezon.

 

Június hónap még mozgalmasan telik klubunk életében is. Szeretnénk felhívni figyelmeteket a következő hetek programjaira, amelyeken nagyon számítunk aktív részvételetekre:

 

2008. június 13-15. pécsi klubhétvége, borsodi teremfocitorna

 

A program:

 

  • Június 13. péntek este indulás Budapestről, érkezés az esti órákban Pécsre.
  • Június 14. szombat 09:00 Lauber Dezső sportcsarnok, Borsodi teremtorna
  • Június 14. szombat délután: a focitorna után némi táplálék magunkhoz vétele, majd városnézés, illetve az aznapi Eb-meccsek megtekintése. Este egy kis buli.
  • Június 15. vasárnap laza reggeli után regenerálódás, majd irány Nagykanizsa, ahol megtekintjük Kresz Zoli és a Fürgenyuszi Pécs meccsét az OB III. záró fordulójából.
  • Meccs után indulás haza.

 

Természetesen hozható barát, barátnő ismerős, érdeklődő csak jelezzetek időben.

 

Költségek:

  • Szállás kb. 1 700-2 000 Ft/éj
  • Üzemanyag kb. 4. 000 FT
  • Étel, ital ki-ki mértéke szerint

 

(A szállásfoglalás, illetve az utazás szervezése miatt MINDENKITŐL szeretnénk egy visszajelzést kapni Június 5. (csütörtökig) hogy szeretne e velünk tartani.)

email




Labdarugó Európa bajnokság, közös meccsnézések.
 

Sajnos csak két évente van olyan szerencsénk, hogy plusz egy hónappal és több mint 30 meccsel kitolódik a fociszezon. Szerencsére ez az Év pont egy ilyen év. Nézzük együtt a Foci Eb legizgalmasabb meccseit vagy a Championsben, vagy sörsátorban. A tervezett közös meccsnézésekről leghamarabb a honlapon,  a levelezőlistán és a fórumon olvashatsz.




2008. június 28. (szombat) Szezonzáró közgyűlés.

Tervezett program (pontos program, június közepén ugyanitt)

 

Szombat délután barátságos focimeccs a magyarországi Milan szurkolókkal.

 

Ezt követően tartanánk meg a közgyűlést terveink szerint a Championsben.  Eszünk-iszunk egy jót és megbeszélünk csomó dolgot. Pontos napirendi pontok később, szeretnénk ha felvetnétek témákat, hogy mire térjünk ki (fórum, email, levelezőlista). A közgyűlést követően egy kis biliárd, darts csak, hogy folytassuk a hagyományokat.  :) 

Itt térnénk rá a következő lehetséges programra, ami a közgyűlés másnapján, azaz vasárnap lenne.




2008. június 29. (vasárnap) Bécs

Egynapos kirándulás a sógorokhoz.  Ha kíváncsi vagy milyen Bécs az Eb döntő napján, akkor tarts velünk.

Indulás korai órákban Orengways luxusbusszal. Érkezést követően városnézés, szabadprogram. Majd elhelyezkedünk egy jó nagy kivetítő elé pár korsó sörrel a társaságunkban és megtekintjük a döntőt. Terveink szerint indulás haza az éjszaka folyamán. Pontos program később.

Költségek: Buszjegy (pár ezer Ft oda-vissza), és költőpénz.

Aki szeretne jönni az jelezze időben (email, levelező lista, fórum)

Üdv:

 

Gyuszi


Hírek 2008. május


Kedves klubtagok, érdeklődők!

Sajnálattal tudatjuk, hogy a május 20-24. közé tervezett Jorkyball rekordkísérletünk megfelelő létszám hiányában elmarad.
 

A szervezők


Hírek 2008. április


CIAO RAGAZZI!

Vasárnap 15:00-tól a szezon legfontosabb meccse következik. Milanói
városi derby! 

MILAN - INTER

Hogy miért a legfontosabb:

1.      Milanói derby mindig a legnagyobb meccs!!!
2.      Végre megszerezhetjük 16. bajnoki címünket (70 ezer Milanista
előtt)
3.      Szertefoszlathatjuk a Milan jövő évi Bl-ről szőtt álmait  


A közös meccsnézés helyszíne a szokásos: Champions sportbár (Bp. alsó
erdősor a keleti és a blaha között félúton jobbra). Nagyon jó hely!!!

Várunk minden ICU-s klubtagot, és Inter szurkolót!!!

FORZA NERAZZURRO!






CIAO,

A héten két fontos meccset játszik szeretett csapatunk. Két újabb lehetőség, hogy együtt szurkoljunk.

 

  • 2008. április 16. szerda 20:30  Inter - Lazio olasz kupa elödöntő
  • 2008. április 20. vasárnap 20:30 Torino – Inter olasz bajnoki 

Helyszín: Champios Sport bár
 

Az asztalfoglalás miatt kérlek jelezzétek nekem, hogy tudtok e jönni  mailben, levlistán, fórumon vagy telefonon (20/211-75-57).

 

Üdv:  Gyuszi







CIAO RAGAZZI!

2008. április 13. vasárnap 20:00

INTERNAZIONALE - FIORENTINA

Nézzük együtt a szezon egyik legfontosabb meccsét!!!
 

Hangulatos hely, jó társaság,  hideg sör, finom pizza, és reméljük INTER győzelem. Mi kell több?
 

Helyszín: CHAMPIONS Sport bár, alsó erdősor utca (a Keleti és a Blaha között fél úton, a keleti felől a 2. kereszteződés jobbra.)

(asztal foglalva Pap Gyula névre, ha hamarabb érnétek oda)

Üdv: Gyuszi




2008. április 8. kedd 19:00-20:00 JORKY BALL

FAWA SPORTKÖZPONT PÓLUS CENTER, utána Bl negyeddöntő Liverpool-Arsenal megtekintése.

Kérlek jelezzetek, hogy ki tud jönni!






2008. április 6. vasárnap 15:00

  • Atalanta-INTER Vasárnap 15:00 Champions sport bár (Keleti Pu-tól Blaha felé 2 utca balra. Alsóerdősor utca) gyertek nézzük együtt a meccset minél többen!





  • 2008. március 4. kedd 20:00

     

    Újra egy tartalmas estét tölthetünk együtt. Kedden este a Pólus centerben Jorky Ball-ozni fogunk a média válogatott tagjai ellen. Hogy mi ez a játék? Kettő-kettő elleni mini foci, kicsit olyan mint a fallabda. A levelezőlistán Lombi barátunk jóvoltából többet tudhatok meg róla. Gyertek el minél többen, hozzátok a mezeteket meg egy teremcipőt. A játék azonban ezúttal mellékes lesz, egy fontos eseménnyel szeretnénk egybekötni a mini focit, amiről később beszélnénk (a levlista olvasói már úgyis tudnak a tervről). Kis mozgás után pedig biztos jól fog esni egy-két sör és reményeink szerint az aznapi BL meccs (Milan-Arsenal) megtekintése.

     

    Üdv:

    Gyuszi


    INTER-ROMA

     

    Kár lett volna kihagyni ezt a meccset. Kis csapatunk az Erzsébet körúti 53-as presszóban drukkolta végig a Roma elleni bajnoki rangadót. Nagy öröm volt, hogy sokan eltudtunk jönni a klubból. Crespo gyönyörű ollózását már mindannyian bent láttuk, majd jött Totti és a hidegzuhany. A sörök fogytak, a problémák pedig egyre csak nőttek, Mancini nagyon rosszul cserélt, majd Maxwell sérülésével kilátástalan lett helyzetünk. A brazil balhátvéd sérülése komoly gond lehet a Liverpool elleni Bl visszavágó előtt. Kb. 20 perc emberhátrányos játéknál a Roma eldönthette volna a meccset, de szerencsére a helyzetek kimaradtak. 

    Az utolsó pár percre egyenlő létszám alakult ki a pályán a két csapat között, majd a 88. percben jött Zanetti és a gyönyörű gólja, mely után önkívületben ünnepeltük az egy pontot, a kínkeserves döntetlent, amellyel megőrizte csapatunk veretlenségét az idei bajnokságban. Ki másban lett volna ennyi lélekjelenlét, tűz, akarás? Ki más dönthette volna el a meccset? CAPITANO!!! Gyönyörű volt nézni önfeledt gólörömét, milyen szép is lett volna a helyszínen látni, hallani, ahogy felrobban a Meazza! Attiláék pár szurkoló társunkkal átélhették, jó nekik. Kívánnunk nekik problémamentes utat hazafelé.

    Már csak egy pár nap és újra útra kellünk. A Reggina elleni centenáriumi meccset és a Liverpool elleni Bl visszavágót követően, pedig indul a ICU legnagyobb idei útja a Juventus elleni Derby-re.  Még mindig van 2-3 szabad helyünk, így akit érdekel ez a kihagyhatatlan út, az mihamarabb jelezze klubunk e-mialcímén.

    A Roma elleni közös meccsnézésen, az Inter-Román Milanóban, illetve a március eleji centenáriumon és a Bl visszavágón készült képek várhatóan egyben, március 14-én kerülnek fel oldalunkra.

    Üdv:

    Gyuszi


    INTER-JUVENTUS

     

    Már csak 28 nap plusz egy pár óra és elhangzik a kezdő sípszó 2008 első Derby D’Italia-ján.  Szeretnénk felhívni újból a figyelmeteket, egy nagyon fontos határidőre és szabályra. Legkésőbb Február 26-án kedden mindenkinek a személyi vagy útlevél másolatát ki kell küldenünk Olaszországba. Mindenki névre szóló jegyet kap. A Meazza-ba is csak úgy tudunk bemenni ha a fényképes igazolványunkkal tanúsítjuk, hogy a jegy a mienk.

     

     

     

    Aki még esetleg nem utalta el az utazás árának fennmaradó részét, az ahogy tudja, tegye meg!

    Jelen állás szerint 2 helyünk van még, így akit érdekel az út, és gyorsan cselekszik még velünk jöhet. E-mailben érdeklődj a két helyről.

    Üdv: A szervezők






    Sziasztok!


    Néhány szó a következő hónapok terveiről:

    •    Március: centenáriumi út, Liverpool elleni visszavágó.  A NAGY UTAZÁS március 21-től 24-ig, közös meccsnézések
    •    Április: Kispályás focimeccs a média válogatott ellen, közös meccsnézések, utazás(ok)
    •    Május: III. Alaitner István emléktorna, május 24 szombat szezonzáró ICU-s közgyűlés illetve buli az olasz kupa döntőhöz igazítva, terveink szerint meglepetésvendégekkel. Közös meccsnézések.
    •  Közös nyaralás részletekről később. Inter klubok nemzetközi tornája Ausztriában, ahol reményeink  szerint találkozhatunk az ott edzőtáborozó játékosokkal is. Teljes csapattal kellene kimennünk, tehát min. 10 fő. Hétvégén rendezik a tornát, részletekről később. Közösen szurkolhatnánk az Eb illetve az Olimpia alatt is. Kimehetnénk vonattal pl. Bécsbe egy meccset kivetítőn sorsátorban megnézni, biztos nagy hangulata lenne.

    Várunk még ötleteket, javaslatokat.


    Kedvcsináló a 2008-09-es ICU-s klubtagsághoz:

    A szezonnak még közel sincs vége, így nem akarunk még nagyon előre menni és értékelni az évünket. A Közgyűlés májusban erre lesz hívatott. Reméljük sokan leszünk és pozitívan gondolunk vissza a centenáriumi szezonra. Fontos hogy bővüljön az ICU több okból is. Pl. nagyot nőhetünk az olasz anyaklub szemében, merhetünk nagyobbakat álmodni. Tudni kell pl. hogy annyi jegyet rendelhetünk hivatalosan a nagyobb rangadókra amennyi a klublétszám.

    Egy kis matek, hogy mit kaphatsz  a befizetett 12.000 Ft-os tagdíjadért, ha  a következő szezonban teljes értékű tagja vagy az ICU-nak:


    •    Központi ajándékok
    •    ICU-s saját ajándék  (májusban megbeszéljük hogy mi legyen a következő szezonban)
    •    Számoljunk két utazással (eggyel ősszel, eggyel tavasszal), a klubkedvezmény utazásonként minimum 5.000 Ft, együtt 10.000 Ft. Természetesen nem csak kétszer utazhatsz. 2006-07-es szezonban 6-7 meccsre veheted igénybe a kedvezményt, idén is min. 6 meccsen.
    •    Megrendelnéd a csapat új mezét (20008-09-es) a Fürge Nyuszitól? 15.000 Ft-ért (+ 1.000 Ft kiszállítás) a tied lehet ajándék számmal és felirattal.  Összehasonlításként az idei hazai mez 70 Euró volt Milanóban. Itt is nyersz több mint 2.500 Ft-ot.
    •    Klubrendezvények, Focibajnokság, Focitorna
    •    Közös meccsnézések, Az új klubtagok között terveink szerint ajándékokat sorsolunk ki.





    Inter Club Ungheria Pulóver

    A Fürge Nyuszi Focivilág és Zoli barátunk jóvoltából egy nagyon jó minőségű ICU-s pulcsinak lehetünk büszke viselői.

     

    A sötét színű kapucnis pulcsi elején klubunk lógója, hátoldalán pedig a 100-éves Inter szülinapi címere látható nagy méretben.

    Amennyiben szeretnél egy ilyen pulcsit 6. 000 Ft-ért (+ az esetleges postaköltség) megrendelheted. A részletekről egyeztethetsz az alábbi email címen.

    A megrendelés a klubon keresztül történik. A levélben írd le, hogy milyen méretben szeretnél, illetve a címedet, abban az esetben, ha postán (futár által) szeretnéd megkapni a pulcsit.
     

    Személyes átvétel (utazáskor) esetén az ár 6. 000 Ft, kiszállítás esetén 1. 000 Ft-tal több, vagyis 7. 000 Ft.

    Két fizetési mód van:

    • Egyrészt utalhatsz:  10918001-00000051-28030007  (számlatulajdonos: Pap Gyula), a közleményben tüntesd fel neved, illetve a pulcsi szót.
    • Másrészt utánvétellel amikor a futártól átveszed a csomagot.

     




    2008. február 19.
     

    Klubunk néhány szerencsés tagja a helyszínen tekinti meg a Liverpool elleni Bl. Nyolcaddöntő első meccsét. Egyrészt nagyon irigyeljük Őket, másrészt meg kívánunk nekik problémamentes, élményekkel teli jó utat.

     

    Az itthon maradtaknak:

    Közös meccsnézést szereztünk a Boxutca étterembe, Budapest, Bajcsy Zs. út 21. (3-as Metró Arany János utcai megálló). Mivel hazai tv csatorna nem közvetíti a meccset, ezért ha látni szeretnéd, gyere el és szurkolj velünk.

     

    2008. február 19. kedd 20:45    LIVERPOOL-INTER





    Sziasztok!

    Egy kis beszámoló a nagyon jól sikerült debreceni klubnapról:
     

    Vasárnap reggel nyolckor kis pesti csapatunk útra kelt, hogy egy hosszú szép napot töltsön a hajdúság fővárosában. A teljesen kihalt M3-as autópályán hamar lejutottunk Debrecenbe. Amíg a vendéglátó klubtársaink összekapták magukat, mi egy kis városnézéssel múlattuk az időt. Csodás napfényes időben gyönyörű volt a belváros. A református nagytemplomot sikerült kétszer is átkeresztelni Dómmá, valószínű a szegeden töltött évek és a szintén pompás Milánó emléke miatt.
     

    Egy cukrászdában elköltött reggeli után csatlakoztak hozzánk vidéki társaink. A programban a kihagyhatatlan foci következett. Közel másfél órán keresztül kergettük a labdát kellően kifáradva a meccs végére.


    Délután két hatalmas pizza és jó pár üveg sör társaságában végigizgultuk az Empoli elleni vendégsikerünket a helyi Darts klubban. A győztes mérkőzést követően minden jelenlévő aktív klubtag megkapta az ajándékpólót. Azok, akik nem lehettek jelen, a napokban kapják meg postán a klub éves ajándékát. A programot Phil Taylort is megszégyenítő Darts meccsekkel, és néhány fotó elkészítésével zártuk. (képek link)
     

    A hazaúton csak úgy repült az idő, Lombi barátunk kifogyhatatlan sztorijaival, nem hagyta, hogy unatkozzunk.

    Reméljük a jövőben további vidéki városokban is hasonlóan jó hangulatú klubnapon tudunk részt venni.



    Hírek 2008. január

    Sziasztok!
     

    Egy kis infó a vasárnapi debreceni klubnapról:
     

    A tervezett program:
     

    • Indulás 8:00-kor Budapestről
    • Érkezés legkésőbb 11:00-ra Debrecenbe
    • 12:00-13:30-ig foci
    • Foci előtt vagy után megebédelünk
    • 15:00-tól meccsnézés (reméljük Inter – Empoli-t adja a sport1
    • Beszélgetés, Darts, sörözgetés
    • Az ajándékpólók átadása
    • Meccset követően 18:00 körül indulunk vissza Pestre

    Konkrét helyszín (foci, meccsnézés) szerdáig várható.
     

    Menjünk minél többen. Kérlek benneteket, hogy aki szeretne, és tud jönni az jelezze szerda estig.

    Várunk minden kedves klubtagot, és környékbeli Inter szurkoló leendő klubtagot.






    SZIASZTOK!

    Inter sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk minden klubtagunknak, Inter szurkolónak, oldalunk minden kedves látogatójának.

    Kedves klubtagok az ünnepek alatt megérkeztek a központi ajándékok Olaszországból. Azok az aktív klubtagok, akik a 2007-08-as szezonra befizették a tagdíjat a napokban postán megkapják az ajándékokat.

    A saját ajándékunk még nem készült el, ehhez szükségünk lenne a póló méreteitekre. Vagy a levelezőlistán, vagy emailben küldjétek legyetek szívesek el a mihamarabb.

    2007. január 19-én szombaton csapatunk részt vesz a II. Alaitner István focikupán, ahová mindenkit sok szeretettel várunk. Zoli barátunk valószínű tud hozni egy mintát az ICU-s ajándékpólóból.

    2008. február 3-án vasárnap Debrecenbe megyünk klubtalálkozóra, részletekről kicsit később.

    Addig is mindenki nézzen bele az utazások menüpontba megéri!