Inter Club Ungheria

Navigáció az oldalon


HÍREK 2007 december


2007. december 21. Még két nap a városi DERBY-ig. Szombat este nyolckor indulnak az utazók, a felvonulási térről. Gondolunk majd azokra, akik most nem tudtak jönni és hozzuk nektek a sok megrendelt dolgot. Gondoljatok ti is ránk, hogy biztonságban, Inter győzelemmel a hátunk mögött érkezünk haza hétfőn.

 

Az Inter Club Ungheria addig is békés boldog ünnepeket kíván minden klubtagjának.



2007. december 21. A mai napon megtartották a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek a sorsolását. Csapatunk a három évvel ezelőtti győztes, tavalyi döntős angol Liverpool csapatával került össze.

Az első mérkőzést Angliában február 20-án szerdán, a visszavágót Milanóban március 11-én kedden játsszák este 20:45-től.

 

Aki szeretné a helyszínen is megtekintheti a meccseket, bővebb infót talál az utazások menüpont alatt.


2007. december 8.
 

Kedves klubtagok
 

Szombat este megtartottuk évzáró közgyűlésünket. A megbeszéltekről megírt összefoglalót az alábbi link alatt olvashatjátok.

beszámoló

A közgyűlést követően jót ettünk, ittunk, biliárdoztunk. A készült fényképek hamarosan fenn lesznek a képek menüpont alatt a honlapon.




2007. december 8. A kispályás torna sajnos elmaradt, januárra halasztották a szervezők. Csapatunk a közgyűlés előtt barátságos mérkőzésre hívta a Tifo D’Italia-t.
 

Az eredmény ezúttal másodlagos volt –nagyon sok gólt kaptunk, és keveset lőttünk- a lényeg a játék lett volna. Nagyon összeszokott jó csapat a Tifo, e napon nem voltunk méltó ellenfelük. Volt azonban egy dolog, ami nagyon tanulságos számunkra a jövőt illetően:

Ha leszervezünk egy meccset, ahova ráadásul mi hívjuk meg az ellenfelet, akkor annyi a minimum, hogy  5+1-en megjelenjünk.


HÍREK 2007 november

2007. november 29.  Rendkívül küzdelmes találkozón egy igazságos döntetlen született.

Inter Club Ungheria - Lemaradás FC 4-4

A bajnokság utolsó mérközésére 2007.  december  13-án 19:00-tól  kerül sor  a szokott helyen.




2007. november 22. Újabb vereség, de ezúttal tisztes helytállás, és javuló játék. 

Inter Club Ungheria - Kálmán bácsi 1-3 

Következő meccs: 2007. november 22. 19:00, a szokott helyen, az ellenfél a Lemaradás Fc lesz.




INTER-MILAN 2007 december 23.

Közeleg a szezon első milanói Derby-e. Aki szeretné a meccset a helyszínen végigizgulni, az jelezze mihamarabb.  Már jól tudjátok, hogy 30 nappal a meccs előtt le kell adni a jegyigényléseket és erre a pénzt is. Ez azt jelenti, hogy aki szeretne ott lenni december 23-án, annak november 22-ig el kell juttatnia Attilának a TELJES összeget.

 

Klubtagoknak az ár: 31. 500 Ft, nem klubtagoknak 35. 000 Ft





Közgyűlés


Az október végéről elhalasztott közgyűlésünket, a focitornával egy napon, vagyis december 8-án tartjuk meg. Pontos idejéről, és helyéről illetve a témákról később ugyanitt. Bővebb információkat tudhatok meg Kárti üzenetéből  a levelezőlistán.




Decemberi torna!

Csapatunk részt vesz a december 8-án megrendezésre kerülő II. Dr. Alaitner István NSO kispályás emléktornán.

Helyszín::

Időpont: 2007. december 8. 

Aki tud illetve szeretne jönni, az jelezze a levelező listán.


2007. november 12. Nyolcadik meccsünkön sem jött össze az első győzelem, sőt ezúttal a tisztes helytállás is elmaradt. Be kell ismerni ellenfelünk sokkal jobb és összeszokottabb volt. 

Inter Club Ungheria –Állóegér 0-10

Következő meccs: november 22. csütörtök 17:00 ICU - Kálmán bácsi





2007. november 8.
Lejátszottuk 7 meccsünket a BME  Őszi focitornán. Sajnos hetedik meccsünkön 6 vereségünket szenvedtük el.


Inter Club Ungheria - Gépállat Sc 1-4


Következő meccs:
2007. november 12. hétfő 20:00  ICU - Állóegér



2007. november 1. Hétvégén, vasárnap este játsza csapatunk az idei 2. idegenbeli rangadóját a bajnokságban. Az elsőn, a Roma ellen 4-1-es sikert értünk el. Ezt a mérkőzést közösen néztük a Fogadóban, tegyünk így most is, s reméljük hasonlóan eredményesek lesznek a fiúk . Aki tud jöjjön el  s drukkoljunk együtt.

November 4. vasárnap este 20:30  Juventus-Inter

FORZA INTER!


HÍREK 2007 október


2007. október  30.
 A hétvégi tragikus buszbaleset miatt a klubtalálkozót elhalasztottuk. Időpontját később közösen meghatározzuk. 


Az Inter Club Ungheria ezúton kíván részvétet nyilvánítani, az október 29-ei tragikus buszbalesetben elhunytak hozzátartozóinak. Továbbá szeretnénk mielőbbi felgyógyulást kívánni a baleset sérültjeinek.






2007. október 20
2007  október 31-én  18:00 órától közgyűlést tartunk a Fogadóban (Budapest IX. ker Ráday utca 15). A témákról a levelezőlistán olvashattok. Ezt követően pedig 20:30-tól közös meccsnézés, Inter-Genoa.